Budapesten is fellép a varázslatos Trio Mandili Grúziából

A cikket Rácz Mihály készítette. 

 

Újabb eleven példa született a zeneipar roppant gépezete nélküli, mindössze a nagyjából mindenki által használt közösségi oldalakat használó, menedzserek, kiadók és producerek trendekhez és mindenféle pénzügyi elvárásokhoz igazított terhe nélküli befutásra. Igaz, ehhez szükséges egy olyan produkció is, ami valamiért nagy hatással van az emberekre, és lazán, természetes módon képes átröppenni határokon, szűken vett ízléseken, és az emberi szíveken. Ezt a csodát most a Trio Mandili nevű kaukázusi lánytrió vitte végbe. Egyebek mellett sokat elárul róluk már a nevük, a mandili ugyanis egy grúz fejkendő, amit tradicionálisan béketeremtő szándékkal dobnak a földre vitázó férfiak közé a nők.

Három barátnő, Tatuli Mgeladze, Tamara Tsiklauri és Irina Midelauri közös sétáik közben lendültek bele az együtt éneklés örömeibe, ami addig fokozódott, hogy Tatuli szelfi-kameraként használt telefonjával felvette az Apareka című dalukat – ami aztán a Youtube-ra feltöltve pillanatok alatt világslágerré válva milliós nézettséget produkált. A recept működik, a többi dalukhoz is így készültek a videók, Tatuli telefonját előre nyújtva rögzíti a dalos sétákat, azaz fillérnyi anyagi ráfordítás nélkül képesek elsöprő sikereket elérni.

Az énekhangok mellett mindössze egyetlen pandurit szólaltatnak meg kíséretként, és ez bőven elég is, így vették fel tavalyi debütáló albumukat, és a With Love hibátlan bemutatkozás lett a maga tömény 27 percével. A Trio Mandili ereje keresetlen természetességében rejlik, nincsenek manírok, semmi szemfényvesztés, csak az áradó dallamok, a nyelvi akadályokat nem ismerő lelkiség és a vehemens energia. A varázs megfejtéséhez nem kell más, csak megnézni pár videójukat, a lányok ifjúi lendülete, áradó szépsége, nyílt kiállása olyan fényt áraszt, ami legtöbbünk számára napi szükséglet, még ha nem is feltétlenül voltunk ezzel eddig tisztában.

A trió nagy sikerű koncerteket bonyolít szerte a világon, Grúzián kívül Ukrajnában, Kazahsztánban, a Baltikumban, Amerikában és Ausztráliában nyűgözték le élőben is rajongóikat, most pedig végre mi következünk: április 8-án a Kongresszusi Központ színpadán lép fel a grúz Trio Mandili.