MozART group
Kedves Közönségünk!
A kialakult vírushelyzet miatt előadásainkon az Önök érdekében az alábbi biztonsági protokoll intézkedéseket vezetjük be!
– A bejáratoknál ellenőrizzük a nézők testhőmérsékletét. Amennyiben az 37,9 Celsius fok vagy azt meghaladó érték, és az ellenőrző mérés alapján is 37,9 fok vagy azt meghaladó eredmény születik, úgy a néző nem léphet be a színház területére.
– A közönségforgalmi területeken dolgozó kollégák és a nézők számára kötelezővé tesszük a maszk viselését (a helyszínen lehetőség lesz maszkot vásárolni).
– Megkérjük kedves nézőinket, hogy figyeljenek a mielőbbi érkezésre, hogy megelőzzük az előcsarnokban kialakuló torlódást. A későknek erős korlátozásokkal tudjuk biztosítani a nézőtérre való bejutást.
– Beengedéskor a játszóhely kapuit az előadás kezdetét megelőző egy órával nyitjuk ki.
– Az épület több pontján kézfertőtlenítő szereket helyezünk ki, és arra kérjük közönségünket, hogy belépéskor, illetve a szünetben használják azokat.
– Az épületben történő fizetéskor javasoljuk a bankkártya használatát.
– Az előadás után helyeiket a helyszíni utasításoknak megfelelően legyenek szívesek elhagyni.
Tisztelt Jegyvásárlóink!
A kormány által kihirdetett vészhelyzet, valamint a színházi előadásokra vonatkozó tiltás feloldásával lehetőség nyílik arra, hogy az elmaradt eseményeket későbbi időpontban mutathassuk be.
Örömmel értesítjük Önöket, hogy a 2020. március 15-re, illetve, 29-re tervezett MozART Group előadásokra új dátumokat sikerült egyeztetni! A korábban megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új időpontokra. A helyszín változatlan – Budapest Kongresszusi Központ, az időpontok 2020. október 3. és 4. Az előadások az alábbiak szerint alakulnak:
- a március 15., 16 órára váltott jegyek okt. 3., 16 órára
- a március 15., 20 órára váltott jegyek okt. 3., 20 órára
- a március 29., 14 órára váltott jegyek okt. 4., 16 órára
- a március 29., 20 órára váltott jegyek okt. 4., 20 órára érvényesek.
A helyek megegyeznek a korábban megváltott helyekkel (szektor, sor, szék).
Szeretettel várjuk Önöket az októberi előadásokon!
A jegyek visszaváltására sajnos továbbra sincs lehetőség!
A szabad belépőkre továbbra is nagy a kereslet! Amennyiben nem felel meg Önöknek a felkínált időpont, abban az esetben felajánljuk segítségünket!
Abban az esetben, ha az új előadást nem kívánják megtekinteni, úgy az alábbi weboldalon a megvásárolt jegyek adatait feltöltve tudjuk meghirdetni az eladásra szánt belépőiket: mozartgroupjegyek.pannonprodukcio.hu
Tekintettel a megnövekedett ügyfélforgalomra kérjük, hogy kérdéseiket e-mail-ben küldjék el számunkra, az [email protected] címre.
Az időpontváltozás jogát fenntartjuk.
Pannon Produkció